+36 30 528 4415 tanitas@lelekepito.hu

Sok helyen lehet hallani a csikungról, mivel egyre népszerűbb hazánkban, ám sokan még sincsenek tisztában azzal, hogy mi a csikung jelentése. Ebben a bejegyzésben ezt szeretnénk tisztázni, illetve bemutatjuk a a csikung különböző irányzatait is.

A csikung jelentése

A Csung Jüan csikungban a csí egy olyan lételem, amely a világegyetem minden pontján létezik. Megkülönböztetünk külső, illetve belső csít: a külsőt a külvilágból szerzi az ember, míg a belső csível eredendően rendelkezünk, hiszen velünk született.

A csí kapcsán érdemes tudni, hogy annak három szintje különíthető el. Míg az anyagi és energetikai szint mérhető, addig a harmadik, az információs szint csak közvetett módon mutatható ki. Ennek ellenére tény, hogy ez utóbbi jelentős hatással van az első kettőre.

A csí energia irányítható. Az ennek érdekében végzett munkát kungnak nevezzük. Ez a munka magában foglalja mindazt az erőkifejtést és időráfordítást, amit a gyakorlásba fektetünk. Ennek eredménye lesz az a tudás, amely lehetővé teszi, hogy irányítani tudjuk az energiát. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a csikung nem elméleti tudás, hanem egy olyan út, ahol a gyakorló a gyakorlatok végzésén keresztül tud eljutni a rendszer megismeréséhez.

A csikung tehát a csí felhasználásának művészete, megszerzése a környezetből, illetve átalakítása, kisugárzása és felhasználása. Általános értelemben a csikung jelentése: az egészség megtartásának művészete. Valójában ennél jóval több: tudomány, filozófia, gondolkodásmód, a környező világgal és a világegyetemmel történő energia- és információcsere művészete.

A csikung irányzatai

A csikung eredete évezredekkel korábbra nyúlik vissza. Az elmúlt ötezer évben, amióta a csikung létezik, több különböző irányzat és iskola alakult ki, amelyek alapelveikben azonosak, ám a gyakorlatban eltérnek egymástól.

A rendszerezés egyik szempontja a gyakorlás módja szerint történik. Ez alapján három különböző technikát különböztetünk meg: a statikus-csendes-nyugodt-mozdulatlant, a dinamikust és a statikus-dinamikus rendszert.

A csikung technikák rendszerezésének másik két fő irányzata a kemény és lágy stílus szerinti megkülönböztetés. A kemény technikák arra irányulnak, hogy a szervezet összes funkcionális rendszerét maximumra tudjuk kapcsolni pillanatok alatt, hogy elérjük a pszichés és fizikai lehetőségeink csúcsát. A lágy technikák inkább a gyógyítást és megelőzést szolgálják. A funkcionalitási határt nem mindig lehet közöttük élesen meghúzni, mivel a technikák közös gyökerekből származnak. Erre az egyik legjobb példa, hogy a kemény stílushoz tartozó, küzdelmet tanító irányzatokban is megjelenik a rendszeres, csendes meditáció. A másik példa, hogy ismert harcművészek sokszor hatékony gyógyítók is voltak, mivel a test energetikai és meridiánrendszerének ismerete és a belső erő küzdelem közbeni használata miatt legendás győzelmeket arattak a sokszor túlerőben lévő ellenfeleken.

Mindegyik rendszerezés szerint kiemelt szerep jut a test, a légzés és a tudat, illetve ezek összességének a szabályozására.

A csikung gyakorlatok helyes kivitelezésével kiválóan megtámogathatóak a hagyományos kínai orvoslás gyakorlatában ismert olyan módszerek, mint például a masszázs-, és gyógynövény-terápia, az akupresszúra, az akupunktúra, vagy a moxa-terápia. Ily módon a gyógyulási folyamat eredményesebbé tehető, rendszeres csikung gyakorlatokkal pedig elérhető a tartós egészség.

Ismerje meg induló csikung tanfolyamainkat!

 

Share This